Mediáció

Mediációs segítséget javaslok olyan konfliktushelyzetben , amelyben:

  •  a felek önállóan nem képesek a megegyezésre,
  • a vitás feleknek aktuálisan nem céljuk, hogy az élet egyéb területein is képesek legyenek az együttműködésre, vagy a hosszabb távú együttműködés kialakításánál sürgetőbb az adott konfliktus rendezése.

A mediációs ülések sajátossága:

  • adott problémára fókuszált;
  • mielőbbi, kölcsönösen elfogadható megoldásra törekszik;
  • a konfliktus hátterét csakis a megegyezéshez szükséges mértékben tárja föl;
  • a mediátor elősegíti a résztvevők számára egymás szempontjainak megértését, ennek érdekében, szükség esetén moderálja a felek kommunikációját.

Az ülések célja, hogy olyan kiegyensúlyozott megegyezés szülessen, mely mindkét fél számára elfogadható. Ugyanakkor tudni kell, hogy az egyesség várhatóan egyikőjük számára sem nem kielégítő. A mediátor feladata azon szempont érvényesítése, hogy a megegyezésben a vitás felek megközelítőleg egyenlő mértékben érvényesítsék az elvárásukat és viszont: közel egyenlő mértékben engedjenek az álláspontjukból. 

A folyamat a felek igényei és szükségletei mentén zajlik, de amennyiben közvetítőként azt tapasztalom, hogy valamely fél irracionális elvárásai vagy a másik fél ellen irányuló, a mediáció keretei között mérsékelhetetlen indulatai a megegyezést ellehetetlenítik, pszichoterápiás javaslatot teszek. 

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el